A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol, barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és megéled, feldolgozod, átéled.

Azt az egyet tudom, hogy nélküle már semmi sem lesz a régi. Hogy újra kell majd kezdenem, mert egy részem valahol ott maradt a múltban és boldogan él vele. De bármennyire is szeretném, én itt vagyok, a jelenben. A mostomban. Ott, ahol hinnem kell abban, hogy az élet nem ennyi. Hinnem kell abban, hogy jönni fog még valaki, aki űbereli majd az éveinket és mosolyt fog csalni az arcomra, hiszen anélkül semmit sem ér az egész. Tudom, hogy fogok még gondolni rá. Tudom, hogy nem ma lesz az a nap, amikor nem szökik könny a szemembe, ha lejátszom azt a gondolatot, hogy mi történt volna, ha velem lenne még. Tudom, hogy egy napon találkozni fogok valakivel, aki hasonlítani fog rá. Emlékeztetni fog rá, de már nem fog fájni. Szép emlékként fogok rá gondolni, mert így szeretném megőrizni, attól függetlenül, hogy most kitépném a szívemet a helyéről és a kezébe adnám. De tudom, hogy az élet több ennél. Jóval több nála és nálam.

Vágyom egy ölelést, egy olyat, ami mer elengedni. Aki nem tart görcsösen, nem szorít, csak annyira, amennyire kell, és addig, ameddig jólesik. Nem húz magához szorosabban, ha menni akarsz. Tudja, hogy el kell engednie, és azt is, hogy vissza fogsz jönni hozzá. Mert az, hogy elmész, nem azt jelenti, hogy más kell. Egyszerűen csak annyi van, hogy neked is van két lábad, meg neki is... és nyílván, nem véletlenül...!

Ugyanaz vagyok, 
Aki megtalált
És elveszített.

"- Miért jöttél vissza? (...)

- Talán hiányoztál.

- El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?

- Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.

- Semmi sem változott. Mit keresel itt?

- Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt"

Minden áldott nap hinned kell abban, hogy ami a tiéd, az a tiéd lesz. Amit neked szántak, az nem pottyanhat más ölébe, és ha megérkezett, ő bizony nem megy sehova. Visszajön, megsimogatja a buksidat, lehajol, egy puszit nyom rá, magához húz, és közli, hogy ő aztán marad, még akkor is ha a világ összedől. Feletted fog állni, hogy még véletlenül se zúzzon darabjaira. Mert ő ezért van. Hiszen ő érted van, te meg érte.

Egy napon megszületünk. Egy napon meghalunk. Egy nap alatt megváltozhatunk. És egy nap alatt szerelmesek lehetünk. Minden megtörténhet egyetlen nap alatt.