Az élet mindig igazságtalanul bánt vele. (...) Minden napja várakozással telt. Minden éjszaka abban reménykedett, hogy jön valaki, aki fölismeri az igazi értékeit.

Ha már a kulcs nem jó hozzá, majd a türelem kinyitja.

Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.

Mindegy, mi áll előttünk. Működni fog. Mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy valaha is elengedjelek.

Valahogy összeomlott minden,és már nem tudom,hogy miért. Egyre hajtogattad sírva,nem számít,hogy véget ér....pedig mindig azt hittem,neked ez jó. Valahogy össze kéne jönnünk,mindent megbeszélhetnénk,egyszer szépek voltunk együtt,hátha újra kezdhetnénk...talán újra kezdhetnénk...

Érj hozzám még egyszer,hagyd hogy lássam a szárnyad,meg ne mutasd másnak. 

Érj hozzám,még egyszer hagyd hogy szorítsalak jobban,vesszünk el a mostban. 

Gondolsz e rám,amikor nem mellettem alszol el?
Gondolsz e rám,amikor messze jársz már,és valaki másra vágysz talán...Akkor is gondolsz e majd rám ? 

Az életnek egyetlen értelme van: hogy szeress, és hogy szeressenek. Hogy érezd, tartozol valahova. De csak az után, hogy megtaláltad a helyedet...viszont ha nem találod,tehetetlen vagy.Talán visszavágyódsz...valahova a múltba,ami már nincs egyetlen hiba miatt...és fáj...kegyetlenül.