Szerelem? Vagy függőség? Valóság vagy illúzió? Nem tudom...de felettem áll...és mindenekfelett!

„Hiába akartam őt eszeveszetten, mégis voltak pillanatok, amikor jobban féltem attól, hogy mi lesz, ha egyszer valóban megszerzem őt, mint attól, ha soha nem lesz az enyém…”

Vagy felvállalod önmagad,mindennel együtt,minden titokkal,minden hibáddal,és sumákolásoddal,vagy ne akarj megismerni.Mert minden amit az ember eltitkol,egyszer kiderül.És akkor többet veszíthetsz vele, mint amit azelőtt nyertél általa.

"Van egy pillanat, mindig van egy pillanat, amikor engedhetsz vagy ellenállhatsz..."

Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek...

 "Azt mondják, egy pillantással vetkőztetni lehet. Hát én abban a pillanatban totál pucéran álltam előtte"

Üzenetet kapsz... a legszebb üzenetet. Pedig nem szavakkal írták. Te mégis el tudod olvasni. De senki más. Csak te. Nincs tolmács, kódfejtő, nincs senki, aki rajtad kívül értené. Mert ennek a nyelvnek a szavait ti alkottátok. Együtt. Érzésekből, helyekből, történetekből. És ő ezen a nyelven írta az üzenetet. A neked szólót. Csak neked.

Nem hiszek a megbánásban, mert minden, amit tettem vagy nem tettem, még ha nem is úgy alakult, ahogyan terveztem, visszavonhatatlan része lett az életemnek...

/Szívek szállodája/

Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?

/Paulo Coelho/

Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkozunk világos, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különbözünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét.Amit még mi magunk sem értünk...

Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban...

Egy ölelés ....sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Vágyok valamire, ami különleges. Valamire, ami egyedi, ami szeret, amit szerethetek. Valamire, ahol minden csak úgy jön. Nincs játszma, se kényszer, csak úgy jön, nem kérdez, és elvisz magával oda, ahova soha nem akartam eljutni. Amitől mindig is rettegtem. Valójában nem is bánnám. Úgyis kezd unalmas lenni az, ami van.

/Oravecz Nóra/

Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem.

/Laurell Kaye Hamilton/

Döntsd el, hogy mi a fontosabb: a büszkeséged és semmit nem kapni, vagy kockáztatni és talán mindent megnyerni.

"Pocsolyának születtem...de veled tenger voltam!"

"Ha egy érzés újra felerősödik,akkor az soha nem is múlt el."

"Több kínra vágyom: téged akarlak!"

/Ady Endre/

Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.

Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.

Csak, mert olykor nem mondunk ki dolgokat, az nem azt jelenti, hogy nem is vesszük tudomásul. Sokszor a hallgatásban több megértés és értelem lakozik, mint a figyelmet tanusító szavakban. Az ember bár csendben van, a lélek nem szűnik meg figyelni. Van mikor elég egy-egy pillantás, egy szelíd mosoly, vagy egy érintés, mely azt üzeni: "Itt vagyok! Nem csak hallgatlak, de értelek is". A megvalósult lélek képes olvasni a legnagyobb némaságból, és a felesleges fecsegés értelmetlenné válik számára.

Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj.

Az igazság az, hogy akárhányszor újra kezdenénk, az olyan lenne, mintha egy rég kinőtt ruhadarabot erőszakolnék magamra újra meg újra. Túlnőttem rajtad, a kapcsolatunkon. Már más vagyok. Amit nyújtani tudnál, az már rég nem elég. Ideje pontot tenni történetünk végére, hogy mindketten folytathassuk a sajátjainkat. Nincs bennem harag, sem megbánás, sőt hálás vagyok, amiért ez a kapcsolat folyamatosan tanított. De már kényelmetlen nekem itt. Lélekben már rég fényévekre járok tőled, így hát nincs már semmi, ami maradásra bírna. Még egy utolsót hátratekintek az elmúlt időszakra, s a vele együtt múló érzéseinkre. Búcsút intek annak reményében, hogy nincs már egymásnak tartozásunk.

A dolgok olykor nem csupán feketék vagy fehérek. Van, hogy az út kettéágazik, s nem tudod merre indulj vajon. Nem jelzi fénnyel egyik út sem a helyes irányt, s nem igazítanak útba jelzőtáblák sem. Összemosódnak színek, érzések és utak egyaránt. Fohászkodsz, viszont hallgat az ég, s talán elhalkul minden más is körülötted. Ezért kell a csendben meghallanod bensőd hívó szavát. Bízni abban, hogy azt az utat választod, amely eljuttat oda, ahová meg kell érkezz.

A váratlan mosolynál semmi sem tudja jobban kibillenteni az embert lelki egyensúlyából.

Ha jobban belegondolok, minden találkozás tanított valamit. Volt, aki megtanított szeretni úgy, ahogy azt gondoltam, hogy soha nem lennék képes, volt, aki jobban hitt bennem, mint én magamban, más pedig megtanított megnyílni, mindenféle maszk, álca nélkül, és elfogadott úgy, ahogy vagyok. Volt, aki megtanította, hogy minden sebem ellenére is szerethető vagyok. Nézz körbe, és látni fogod ezeket a leckéket.

Meg kell értened, hogy mindennek megvan a maga ideje. Semmi sem történik előbb vagy utóbb, mint arra megérne. Egyetlen találkozás, emberi kapcsolat sem lép be mindaddig az életedbe míg nem állsz készen rá. Mindez egy tökéletes isteni terv része. Hisz minden személy egy darabka, mely csak akkor passzol a helyére, ha annak eljött az ideje, hogy beilleszkedjék az életedbe. Mindezt akkor, mikor leginkább szükséged van rá, segítvén abban, hogy megtanulj valamit vagy éppen továbblépj. Felesleges ellenállni, hiszen akár így teszel, akár nem, attól még részei lesznek az életednek. Ki-ki egy találkozás erejéig, és lesz, aki végigkísér utadon.